Pedig lehetett volna ezt normálisan is…
Lássuk be: az Együtt-PM szövetségnek eleve nem volt sok esélye arra, hogy megugorja az 5%-ot. (Ne tessék kijavítani, hogy 10, annyi eszük nyilván lett volna, hogy bejegyeztetnek egy választási pártot és annak égisze alatt indulnak.) A legvalószínűbb forgatókönyv szerint szereztek volna 2-3%-ot, ennyivel is csökkentve a demokratikus kormányváltást segítő ellenzéki szavazatok számát. Innen nézve tehát nem volt teljesen indokolatlan a PM és Karácsony Gergő részéről, hogy kiugrottak ebből a párosból és új, egyelőre erősebbnek tűnő szövetséges után néztek.
Na, de így?!
Mindenekelőtt kár volt hátba döfni a meglévő, és kész helyzet elé állítani a reménybeli szövetségeseket. Legalább annyit lehetett volna tanulni Botka egy évvel ezelőtti színrelépéséből, hogy a „sikeres települési polgármester vagyok, mostantól pedig a ti közös miniszterelnök-jelöltetek, a szocikkal már lepacsiztam, hogy beállhattok mögém, ha vállaljátok az ő programjukat, a közös jelölteket, a közös listát, és még pár olyan feltételt, amit nem tudtok és nem is akartok teljesíteni” stílusú belépő kevés sikerrel kecsegtet. Botkának ezt követően 9 hónapig sikerült húznia, Karácsonynak legföljebb 4 hónapra van esélye, bár valószínűbb, hogy csak 4 napra.
Ehelyett például le lehetett volna ülni tárgyalni. Az MSZP-vel, a DK-val, az Együttel, sőt, az LMP-vel is, ha már kiszivárgott, hogy annak kongresszusa fölhatalmazta a pártvezetést, hogy az együttműködésről párbeszédet folytasson a többi ellenzéki párttal. Azt lehetett volna mondani, hogy „mi úgy döntöttünk, az MSZP-be olvadunk be, ti pedig, Juhi, válasszatok: jöttök velünk, mentek a DK-hoz, ami holnap fog összeborulni pártotok korábbi, aktív és hadra fogható felével, a Szolidaritással, esetleg az LMP-hez, amivel amúgy is létre akartátok hozni az Új Pólust.” Így létrejött volna három, nagyjából hasonló erejű tömörülés; mindegyik kapott volna 27 választókerületet, hogy listát tudjon álltani, a maradék 25 arányos szétosztásával pedig be lehetett volna állítani a pillanatnyi erőviszonyokat. Lett volna három lista, amelyek mindegyike magabiztosan hozta volna a bejutási küszöböt, az egyik miniszterelnök-jelöltje Karácsony, a másiké Szél, a harmadik vagy meggondolja magát és állít jelöltet még a választás előtt, vagy nem, ellenzéki győzelem esetén mindenesetre az adja a kormányfőt, amelyiknek listája a legtöbb szavazatot kapta. Persze, ez így az MSZP-nek aligha felelt volna meg, hiszen nekik közös listára és miniszterelnök-jelöltre van szükségük ahhoz, hogy még egy darabig megpróbálhassák leplezni: 27 évvel a rendszerváltás után megszűntek a baloldal vezető ereje lenni. A győzelmi stratégiáról szóló bullshit nyilvánvalóan puszta porhintés: egyszerű üzleti tranzakció jött létre, amelynek keretében Karácsony eladta magát és a pártját a szociknak három mandátumért, azok viszont olcsón szereztek maguknak egy miniszterelnök-jelöltet, éspedig az (egyelőre még) legnépszerűbb ellenzéki politikus személyében.
Persze, így sem lehetett volna megúszni a pikírt beszólásokat arról, hogy Karácsony öt éve még jobban utálta a szocikat, mint a Fideszt, hogy négy éve ugyanehhez még tetemes mennyiségű Unicumra volt szüksége, hogy még pár nappal ezelőtt is az ellenzék sokszínűségének kívánatos megőrzéséről és ennek ürügyén a koordinált indulásról szónokolt, és írt alá Molnár Gyulának szóló levelet Gyurcsánnyal és Juhásszal közösen. Akkor viszont ezek a beszólások legalább csak az ellenféltől és nem a reménybeli szövetségesektől érkeztek volna.
Ha pedig az előkészítés bakijai tragikusak, akkor a kivitelezéséi egyenesen bohózatba illőek voltak. A Botka – Lattmann – Balázs – Karácsony sor kínosan emlékeztet a 2009-es miniszterelnök-jelölti castingra. A jeles eseményre a párt egy olyan kampányvideóval fordult rá, ami azzal remélte rávenni a választókat az MSZP támogatására, hogy „elfogyott az energia, a lelkesedés, a levegő” – kell-e ennél mozgósítóbb erejű hívó szó a Fidesz nyomasztó fölénye miatt amúgy is fásult és csalódott baloldali szavazónak?! A pusztító hatású mémek gyártása persze azonnal beindult, amit a szocialisták azzal reméltek kivédeni, hogy egyik ölbéli blogjukkal „hátborzongatóan jó”-nak minősíttették a klipet. Ráadásul a filmben emlegetett erőnek és a választott „elszántság” szlogennek kellemetlen áthallása van a nyáron alakult és a Jobbiktól mérföldekkel szélsőjobbra álló, náci Erő és Elszántság Mozgalom nevével. Mindezek után pedig a rendezvényen a párt elnöke Bangóné Borbély Ildikót, akivel másfél éve ül együtt az elnökségben, Borbélyné Bangó Ildikó néven szólította a színpadra, az újsütetű miniszterelnök-jelöltet pedig, mint az Együtt elnökét mutatta be.
Az eddig is ismert volt, hogy Karácsony anyukája nem tudja, melyik pártban politizál a fia. Ám hogy az őt miniszterelnöknek jelölő MSZP elnöke sem tudja, az mégis durva…
